Category Archives: Biztonsági előírások

Darwin-díj a legostobább biztonsági előírásoknak

A Privacy International emberi jogi csoport kihirdette a “legostobább biztonsági előírások” versenyének győzteseit. A tavaly februárban meghirdetett versengés célja a világ legfeleslegesebb biztonsági előírásainak leleplezése volt. Díjazták a londoni repülőteret is, ahol lefoglaltak egy doboz zöld tealevelet, mivel a csomagoláson a “Gunpowder” (lőpor) felirat díszelgett.

Az 1990-ban alapított Privacy International mindenekelőtt az informatika biztonsági kérdéseivel és a magánszféra védelmével foglalkozik. A pályázatot a biztonsági előírások világszerte megfigyelhető értelmetlen eltúlzása nyomán indították. A csoport szerint az intézkedések sokszor nem csak feleslegesek vagy gyermetegek, de idegesítőek, tolakodóak, illetve egyszerűen csak ostobák.

Ötezer jelölt

A kiírás nyomán 35 országból közel ötezer résztvevőt “neveztek” be a díjra. Érkeztek ajánlások a gazdaság minden területéről, a közlekedésből, távközlésből és természetesen nem maradtak ki az állami hivatalok sem.

“A jelölések szokatlanul magas száma utal arra, hogy a helyzet már a nevetségességgel határos. A biztonság szó a ködösítés eszközévé vált, amely mögött sok inkompetens menedzser elrejtőzhet” – írja a szervezet honlapján Simon Davis, a Privacy International elnöke.

A Privacy International szerint a biztonság jelszava mögé rejtve manapság olyan intézkedéseket hoznak, amelyek néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlenek voltak, és közfelháborodást váltottak volna ki.

Nyert az ausztrál kormány

A különböző kategóriák díjait egy “nemzetközileg elismert biztonsági szakértőkből álló tekintélyes grémium” osztotta ki. Az összesített első helyezést az ausztrál kormány érdemelte ki “hasznavehetetlen, irritáló és öntörvényű biztonsági intézkedései” sorával. A további kiemelt díjazottak közé tartozik Philadelphia repülőtere, illetve a New York-i JFK, a brit T-Mobile, a San Francisco General Hospital és a Texas egyetem.

A díjakat a következő kategóriákban osztották ki:
A legmegmagyarázhatatlanabb biztonsági intézkedés
A legtolakodóbb biztonsági intézkedés
A legkontraproduktívabb biztonsági intézkedés
A legidegesítőbb biztonsági intézkedés
A leghallatlanabb biztonsági intézkedés

Az ausztrál kormány a leghallatlanabb intézkedés díját azzal nyerte el, hogy felállított egy ingyenesen hívható számot, ahol “minden gyanúsat” jelenthetnek a polgárok. Azt viszont soha nem magyarázták meg, mi számít gyanúsnak és mit kellene jelenteni.

Lefoglalt tea

A londoni repülőtér a “legmegmagyarázhatatlanabb hülye intézkedés” kategóriája második helyére érdemesült azzal, hogy lefoglaltak egy doboz zöld tealevelet, mivel a csomagoláson a “Gunpowder” (lőpor) felirat díszelgett.

Philadelphia repülőtere ezt a teljesítményt azzal tudta űberelni, hogy miután kipróbálták egy szaúdi egyetemista parfümjét, a biztonsági személyzetet kórházba szállították kivizsgálásra, két repülőtéri üzletet pedig bezártak. Az egyetemistát csak a parfüm laboratóriumi ellenőrzése után engedték szabadon.

A legkontraproduktívabb biztonsági intézkedés kategóriájának győztese a San Francisco-i General Hospital közkórház lett. Itt a főbejárathoz fegyveres őröket állítottak, akik a betegeket és a sérülteket fényképes igazolvány nélkül nem engedték be az épületbe.